On-line tanácsadás

Transzlégzés

A légzés az egyik legfontosabb emberi életfunkció. Ez azonban nemcsak az oxigén- és széndioxid-anyagcserére szolgál, hanem egyben fontos pszichikai funkció is, hiszen az észnek és a légzésnek egy forrása van.  Ezt azzal lehet bizonyítani, hogy amikor próbáljuk irányítani a légzésünket, lassabban és felületesen lélegzünk. Ez segít megnyugtatni gondolatainkat, és ezáltal könnyen tudjuk irányítani őket, de amint visszaáll légzésünk a rendes ritmushoz, az ész újra mozogni és barangolni kezd a külvilág élményeinek hatására. A légzés tehát egy segítő rendszer, mellyel mint eszközzel meg tudjuk nyugtatni az elmét, de csak rövid ideig. A transzlégzés során viszont, amikor a belégzés és kilégzés között nincs szünet, meg tudjuk figyelni, hogyan mozognak a gondolataink érzések formájában a testünkben.

A transzlégzés menete:

Három fázisból áll, melynek első része egy ráhangoló beszélgetés , utána következik maga a  transzlégzés, végül  lezárjuk a terápiát  azzal, hogy a hozott problémát összevetjük a transzlégzés során tapasztaltakkal. A kliens kényelmesen elhelyezkedik fekve vagy ülve, majd becsukja a szemét.  Egy  rövid általános lazítás után olyan légzéstechnikát követ, amelyet a terapeuta közvetít számára, és amelynek lényege a következő:

-A be- és a kilégzés között nincs szünet,

-a kilégzés nem irányított,

-ha a levegő az orron került be, akkor azon is kerül ki, (természetesen ez a száj esetében is igaz),

-a légzés intenzitása változó.

A transzlégzést folytató minden külső körülménynek tudatában van,  és közben ügyel a légzésére, amelyet lehetetlen rosszul csinálni, és amelynek leírása bonyolultabbnak hat, mint a végzése.  A légzéskoordináció során a kliens közli a terapeutával, hogy hol vannak testi érzetei. Mint a kutya, amikor a szag után keresi gazdáját, mi is attól a helytől elindulva tudjuk megtalálni a probléma forrását, ahol kellemetlen érzéseket fedezünk fel a testünkben. Például azon a helyen, ahol zsibbadás-, szorítás-,  és  fájdalomérzetünk van, vagy ahol nem tudunk lazítani. Annak következtében, hogy a belégzéseink és kilégzéseink szünet nélkül, folyamatosan történnek, nem szűnik meg az érzések folytonossága. Így lépésről lépésre tudunk a fájdalom, feszültség, félelem központjába kerülni, ahol az ego található. Egyes emberek annyira elfojtók, hogy egyszerűen nem éreznek vagy nem merik vállalni érzéseiket. Amikor a személy arról számol be, hogy nem történik semmi, ez pusztán önbecsapás, mert mindig történik valami. Néha a legrégebbi, a legmélyebben tartott és ezért a legfontosabb elfojtott mintát a legnehezebb felismerni. Éppen úgy, ahogy a halnak is nehéz felismernie, hogy vízben van. Hiszen ha eddig csak a vizet ismerte, nehéz észrevennie azt. Ezek a minták azonban mégis érezhetők, és a folyamatos légzés nagy segítség ezek felismerésére, integrálására. Minél többször transzlégzünk, annál inkább felfedezzük jótékony hatását. Olyan ez a folyamat, mint egy film, melyet visszafelé tekernek, a "most"-ból időben visszafelé haladva.  Folyamatos légzéssel össze tudjuk kötni összes érzésünket és elképzeléseinket egy láncban., egy filmszerű  folyamatban. Egy adott gondolat, melyet fájdalmaink, és feszültségeink okoztak, visszakerül a forráshoz, saját egónkhoz.  Az elfogadás következtében megszabadulunk azoktól a problémáktól, melyek a fájdalmainkat okozták.

A transzlégzés összefoglalva tehát azt jelenti, hogy a kliens a terapeuta irányításával kontrollálja a légzését, így képes lesz megtapasztalni és használni  olyan információkat, melyek az elme nem tudatos részében találhatók. Ezeket az információkat, testi érzéseket  a  transzlégzés segítségével integrálhatjuk és feldolgozhatjuk, melynek következtében beindulnak az öngyógyító folyamatok.

Az ember transzlégzés utáni állapota változó, most leírok néhányat a sok elhangzott megállapítás közül:

-"Úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger, de nagyon megkönnyebbültem."

-"Én azt hittem, nem tudok sírni. "

-"Ennyit  életemben nem nevettem, mint most."

-"Megmondom őszintén, az elején dögunalmasnak találtam az egészet, de a végére kiderült, hogy azért, mert féltem belemenni az érzésekbe, féltem attól, hogy elveszek bennük. Így a történetek unalmasak maradtak, sokszor nem is láttam semmit, és nem is éreztem semmit. Akkor pedig az volt a ciki, hogy nem jól csinálom az egészet, milyen béna vagyok, nekem még ez sem sikerül. Szerencsére most megnyugodtam, hogy nem is tudtam volna máshogy csinálni, minden úgy volt jól, ahogy volt, hiszen ennek segítségével láttam rá mostani problémámra."

-"Néha azt hittem, itt sem vagy, olyan sokáig nem szóltál."

-"Jé, hát ez ugyanaz, mintha ébren lennék, csak be van csukva a szemem és nézem a mozit. Ha kell sírok, ha kell nevetek. "

Ezen megállapításokból is látszik, hogy a tapasztalatok sokfélék, mint ahogy a kliensek is. Közülük is kiemelkednek azok, akik nem ismerik el a következő idézet igazságát:  "Ha eddig azt képzeltük, hogy az igazsággal szembesülünk és mégsem tett minket szabaddá, akkor biztosak lehetünk abban, hogy még nem szembesültünk az igazsággal."  Nekik és mindenki másnak tanácsolnám: Először mindig az érzésből induljunk ki, ha problémáink vannak, csak aztán gondolkozzunk róla! A történet csak a közvetítőanyag az érzéseinkhez, önmagunkhoz. A történet becsap, az érzés mindent megmutat. Akkor tudunk továbblépni, ha nem bonyolódunk bele saját történetünkbe, hanem feltesszük magunknak a következő kérdéseket:

Mit mutat ez a történet nekem magamról?

Miért érzem magam így, ahogy? 

Mi az, ami leginkább zavar a történetben?

Mert az élet lényege többek között: A különféle érzések megtapasztalása. Ha ezt nem merjük megtenni, történeteink és problémáink foglyai maradunk, és bebizonyítjuk minden terapeutának, hogy nem tud rajtunk segíteni!