On-line tanácsadás

Itt kérdezhet

 

Családállítás

 

Családunk - Bert Hellinger szerint - az erő egyik helye.  Szüleink, testvéreink és nagyszüleink alkotják azokat az erővonalakat, amelyek összekötnek bennünket, bennünk élnek, és amelyeket mi is továbbadunk. Mintha lenne egy közös családi lélek vagy „mező”, amelyben minden benne foglaltatik, ami a családban történt, függetlenül attól, tudunk-e a létezéséről, vagy sem. A családfelállítás ennek a mezőnek a megkérdezése, amelynek során megismerhetjük saját történeteink hátterét, és feloldhatjuk az ebből származó visszatartó erőket. Ez megtörténhet a terápiás munka során - családtagokat jelképező szimbólumok segítségével -, és történhet egész napos tréning keretében valódi segítőkkel, csoportban. A családállításnál az az újdonság, hogy a csoport résztvevői alig tudnak valamit azokról a személyekről, akiket az állításban képviselnek.

A családállítás lefolyása

A kliens egy-két mondatban elmondja a témáját négyszemközt a terapeutának, azután visszamegy a csoportba, és kiválasztja a téma szempontjából fontos családtagok képviselőit, akik semmiféle ismerettel nem rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy kit képviselnek. Ezután leül a terapeuta mellé, és nézi az állítást. A képviselők, azaz segítők felállnak, mozogni kezdenek a térben, majd rövid időn belül különböző testi érzetek, impulzusok, mozdulatok, érzelmek alakulnak ki bennük. Sokszor meghökkentő pontossággal jelenítik meg a képviselt személyek gesztusait, érzéseit. Az állításvezető a képviselők visszajelzéseit, spontán mozdulatait, a velük kísérletképpen kimondatott mondatokat értelmezve deríti ki – ha szükséges, kineziológiai teszteléssel -, hogy hol borult fel a családban a rend, kitől milyen tünetet, sors-forgatókönyvet vett át a kliens. A diagnosztikus szakaszt a képviselők a hely törvényének megfelelő újraelrendezése követi térben, valamint a kliens által átvett terhek visszaadása azoknak, akiktől a nehézségek erednek. Az állítás végén a kliens megoszthatja a többiekkel a problémáját, elmondhatja, hogy mi zajlott le benne az állítás közben, ha akarja, és a képviselők is megtehetik ugyanezt, ha akarják. 

Ha többet szeretnél tudni a családállításról, olvasd el az 1-2. blogomat!

Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum